A New Energy is részt vett a Rómában megrendezett Green Economy Business Fórumon

2017.március 8.

GreenEconomy Üzleti Fórum Rómában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatása alkalmával (2017. március 8.)

2017. március 8-án a magyar környezeti ipart, annak innovatív technológiáit és megoldásait bemutató üzleti fórumot szervezett a Római Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája GreenEconomy címmel a Római Magyar Akadémián. A gazdasági fórumot Szijjártó Péter külügyminiszter nyitotta meg, majd őt követően a HIPA elnöke Ésik Róbert elnök tartott előadást „Miért Magyarország?”címmel (Why Hungary) a hazai gazdasági és befektetési környezetről. Az olasz-magyar kereskedelmi kapcsolatokról, annak perspektíváiról és a tőkemozgás irányairól Giuseppe Ferdinandi, az ICE (Olasz Külkereskedelmi Intézet) fejlesztési igazgatója tartott tájékoztatót.

Az üzleti fórum megszervezésében és a magyar cégek kiutaztatásában a MNKH Zrt. Projektkoordinációs Igazgatósága működött közre. A bemutatkozón 6 magyar cég és 3 ernyőszervezet jelent meg; ez utóbbiak a MNKH Zrt., HIPA, NHKV Zrt=Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. voltak. A bemutatkozó magyar cégek számára üzleti találkozókat szervezünk (B2B-k), az üzleti konzultációkat a programot társszervező és finanszírozó MNKH Zrt. képviseletében Jávor Mátyás nyitotta meg. A tematikát az innovatív környezetipari megoldások, az energia-, anyag- és víztakarékos termelés és fogyasztás, a hulladékkezelés innovatív módszerei adták. Szomorú aktualitást adott a magyar bemutatkozásnak a rengésbiztos ház magyar innovációja is (2016. augusztus 24-től három alkalommal súlyos földrengés-sorozat követelt közel 300 áldozatot és okozott jelentős károkat Közép-Itáliában). Az ületi fórumon közel 90 fő vett részt, ebből 60 fő üzleti partnerünk volt.
Az üzleti fórum margóján a HIPA elnöke megbeszélést folytatott az ICE fejlesztési igazgatójával és Diana Battaggia-val az UNIDO-ITPO olasz igazgatójával (ITPO=Investment and TechnologyPromotion Office). Ésik Róbert HIPA elnökkel egyeztetünk továbbá a 2017 őszére tervezett befektetési roadshow római és Dél-itáliai állomásairól, tematikájáról és annak időzítéséről.

Az előadásokat követően az olasz és magyar cégek, illetve szervezetek szakmai konzultációjára került sor. Magyar részről a következők voltak jelen: Kiss group, THERMOWATT Kft, Noah House Kft, Seres Kft, Mento Kft, New Energy Kft. Az említetteken kívül a megbeszéléseken részt vett a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., illetve a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. képviselője. Olasz részről a környezetiparban tevékenykedő cégeken kívül (BioprojectgroupSrl, Centro RottamiSrl, MGM Spa, EnvisionSrl) ügyvédi és mérnöki irodák is egyaránt nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar innovációk iránt. A visszajelzések alapján több mint 30 partneri megbeszélés (B2B) történt. Több esetben is felmerült a technológiatranszferre, illetve a termékek és berendezések kizárólagos forgalmazására vonatkozó igény. Az üzleti fórum sikerességét jelzi, hogy a számos olasz résztvevő között, olyanok is jelen voltak, akik beruházási célú tárgyalásaikat éppen az elmúlt időszakban kezdték meg hazánkban. Így az European Techno Group képviseletében Edoardo M. Anghinelli különösen nagyra értékelte Ésik Róberttel, a HIPA elnökével folytatott megbeszélését.
Az évente Riminiben megrendezésre kerülő Nemzetközi Környezetvédelmi Kiállítás (ECOMONDO; 2017. november 7-10 Rimini) szervezői nevében CristinaMinghetti, a nemzetközi kapcsolatok igazgatója nyújtott tájékoztatást az idei kiállításra vonatkozó megjelenési lehetőségekről. A New Energy Kft képviseletében Váradi Viktor, a 2016-ban tartott rendezvény egyetlen magyar kiállítójaként megerősítette, hogy a standjukon tapasztalt folyamatos látogatottságnak köszönhetően idén mindenképpen nagyobb területre lesz szükségük. Ezt követően a magyar cégek közül többen is kifejezték szándékukat egy közös kiállítási megjelenésre vonatkozóan.

Kelt: Róma; 2017. március 9.
Készítették: Dr. Hagymási Tünde és Dr. Antalóczy Péter KGA-k
Mellékelve: az üzleti fórum programja